A bandikutok emlősök, s az erszényesek közé tartoznak. E állatok Ausztráliában, Tasmániában, Új-Guienában és a környező szigeteken honosak. Hosszuk farok nélkül 16-65 cm, tömegük 200 - 4700 gramm között mozog. E állatok általában éjjel aktívak, magányosan élnek és taljlakók. Táplálékukat gerinctelenk, kisebb gerincesek, magvak és bogyók alkotják. Az ivarérettséget 3-6 hónapos korban érik el. A vemhességi időszak körülbelül két hétig tart, melynek végén többnyire 2-4 utód jön a világra. Egyes példányok 3 évnél is többet élnek.

A Bandikut mára már sajnos súlyosan veszélyeztetett faj lett, így az is előfordulhat, hogy még ebben az évezredben kihalnak.

Bandikutfélék:

Sávos bendikut (Perameles Gunni)
Viszonylag veszélyeztetett faj. Ausztráliában honos. Victoria állam sok helyén előfordul, Tasmania szigetén széles körben elterjedt. Nyílt, füves területek lakója. A sávos bandikut testhossza 27–35 centiméter, farkának a hossza 7–11 centiméter. Orra megnyúlt, fülei nagyok. Sárgásbarna hátoldala és szürke hasa van. Teste hátsó részét 3-4 világos sáv díszíti. Az állat magányosan él és éjszaka aktív. Fő táplálékai rovarok, kisebb hüllők és emlősök, de növényeket is elfogyaszt. Mivel vízigényét táplálékából is képes fedezni, elterjedése nem kötött vízlelő helyekhez. Szaporodási időszaka Tasmániában a téli-tavaszi időszakra esik, míg Victoria államban július és november közé. A vemhesség körülbelül 12 napig tart, ennek végén 1–5 utód jön a világra.
Crash is egy Sávos bendikut

Sertéslábú bendikut
Ausztrália területén volt honos, azomban 1950-re kihalt a betelepített ragadozóknak (patkányok, macskák) köszönhetően.

Hosszúorrú bandikut (Perameles nasuta)
A hosszúorrú bandikutot szerencsére nem fenyegeti a kihalás. Ausztrália partvidékén és Tasmánia területén található meg. Az állat fej-törzs-hossza 21-43 centiméter, farokhossza 9-17 centiméter és testtömege 200-2200 gramm. Szőrzete sima, erős, általában világos szürkésbarna, hátán és farán nincsenek sötétebb csíkok. A hátsó lábak hosszabbak és erősebbek, mint a mellső lábak, a testsúly nagy része ezekre nehezedik. A lábujjak hosszúak, hegyesek és ásásra alkalmasak. Orra hosszú és hegyes; földben korhadó fában és sziklarésekben való kotorászásra alkalmas. Az erszény hátrafelé nyílik, hogy a kicsinyek védve legyenek, amíg az anyaállat ás. Az erszényben 8 csecsbimbó van, ezekből szopnak a kis hosszúorrú bandikutok. Az állat magányosan él és éjszaka aktív. Tápláléka főleg rovarok és azok lárvái, de gyökerek, gumók és kisebb emlősök is. A hosszúorrú bandikut feltehetőleg körülbelül 3-4 évig él. Az ivarérettséget akár 3 hónapos korban, de inkább később éri el. A párzási időszak egész évben tart. A vemhesség körülbelül 12 napig tart, ennek végén 1-5, rendszerint 2-4 utód jön a világra. A kicsi bandikutok körülbelül 50 napig maradnak az anyjuk erszényében.

Arany bandikut
Ez a faj Ausztrália legnagyobb részén kihalt, csupán Nyugat-Ausztrália egyes területein találkozhatunk vele. Hossza nagy általánosságban 20 és 30 cm között mozog. Táplálékát csigák, gyíkok és gumók teszik ki.

Nyugati bandikut (Perameles bouiganville)
A Nyugat-Ausztráliában honos állat, régen még mindennapi látnivaló volt, de mára már az egyedek száma 200 alá csökkent. Hossza a farokkal együtt 46 centiméter, szőrzete felül barna alul sárga színű. Tápláléka nagy részét valószínűleg rovarok teszik ki. 1970-ben kihaltnak tartották, mert az utolsó példányt 1929-ben jegyezték fel. Az 1970-es években újra felfedezték egy kis életképes populációját, de a ragadozók és az élőhely pusztulása következtében a faj egyedszáma egyre jobban csökken. Szerencsére mivel a nyugati bandikut gyorsan szaporodik, a feltételezhető állomány növekedni fog a vadonban, és fogságban egyaránt.